| Kisiskolások | Regisztráció Bejelentkezés |
| ||||||||||||||||||||||||
| Ajánlott felbontás: 1024x768px Utolsó szerkesztői módosítás: 2008-02-04 |
| ||||||
2005 őszén egy borongós reggelen odalépett hozzám az ebédlőben Kati néni, egy papírt rakott elém és azt kérdezte, volna-e kedvem nyáron Obervellachba nyelvi táborba menni főként, ha az aktuális németes kolléganő addigra kismama lesz? Nos, valahogy így kezdődött az obervellachi történet. Igent mondtam, bár aztán sokáig nem is foglalkoztam a témával. De az élet úgy hozta, hogy a fentebb említett tanárnő babát várt, így adott volt a helyzetem. Már tavasz volt, mikor egy nap elővettem a térképet, hogy megnézzem, hová is megyünk táborozni. Obervellach egy kis városka Karintia tartományban, Ausztria déli részén. No, és mit fogunk ott 1 hétig csinálni? Kati néni azt mondta, ő mindent megszervezett, csak menjek el vele. Akkor még nem is sejthettem, hogy életem legszebb táborozása vár rám, pedig már tanítóként is megjártam 8-10 tábort az elmúlt évek során!!! 2006. június 25., Vasárnap - első nap Hajnali fél 4-re állítottam az órát, de már csörgés előtt felébredtem, s valami rég nem érzett izgalom kerített hatalmába. Fél 6-kor volt a találkozó az iskola előtt, de én már 20 perccel korábban ott ültem a kocsiban és vártam, hogy a napkeltében ismerős arcokat láthassak. Egy nagy fehér busz ment el mellettem, majd megfordult és parkolt az iskola mellett. Közben megérkezett a Kati néni is a férjével, Imre bácsival. Az idő telt, a gyerekek gyülekeztek, s azonnal indult a munka, a csomagok és okmányok beszedése, ellenőrzése, s az aggódó szülők megnyugtatása. Érzékeny búcsú, s a nagy fehér busz 34 gyerekkel + 3 fő felnőttel útnak indult Ausztria felé. Mögöttünk Imre bácsi meg a Gina külön kocsival, tele dobozokkal és minden lehetséges kellékkel felszerelve. Már az út kezdetén minden arra utalt, hogy jó buli ígérkezik. A sofőr Gábor bácsi roppant barátságos és segítőkész volt, a gyerekek nyugodtak voltak, próbáltak ébredezni. A herendi reggelizés után Rábafüzesnél álltunk meg, ahol a felnőttek létszámát növelte Roland bácsi, a soproni német nyelvtanár és öccse. Nos, 41-en hagytuk magunk mögött Magyarországot, s irány Obervellach! Graz gyönyörű város, hát ott várt minket az első program. A Volksmuseum-ban nagyon kedves idegenvezetők bemutatták nekünk a népi orvoslás titkait - természetesen német nyelven. Utána a hőséget leküzdve felmásztunk a fellegvárba, hogy megnézhessük az óratornyot meg a panorámát. A hegy hátsó oldalán ereszkedtünk le, s sajnos idő hiányában ki kellett hagynunk a hegy gyomrában zakatoló mesevonatot! Majd legközelebb! Az osztrák autópályán jó ütemben haladtunk, de azért mi is kifogtunk egy fél órás dugót. Egyre zöldebb és magas hegyekkel sűrített táj vett körül minket, átgurultunk a Dráva fölött, majd megérkeztünk Obervellachba. Egészen a városka végéig mentünk, ott be a busszal egy szűk utacskára, s a hegyoldalban állt a nagy sárga malomház, előtte csobogott egy hegyi patak. Lázár bácsi az ajtóban széles mosollyal és meleg szeretettel várt minket. Gyorsan megkerestük a szobáinkat, leraktuk a nagy batyukat, s mentünk vacsorázni. Már akkor világos volt számomra, hogy itt nem fogunk éhezni! Az este hátralévő részében a gyerekek naplót írtak (a kicsik magyarul, a nagyok németül), fürödni mentek, néhányan természetesen focimeccset is néztek, majd lassanként mindenki elcsendesedett a hosszú út után. Késő este lett, mire mi 6-an felnőttek is leülhettünk megbeszélni, hogy mi lesz a másnapi program. Jó volt úgy elaludni, hogy a patak csobogását hallgatom és tudom, hogy holnap hógolyózni megyünk! Hétfő - második nap Mindenki mélyen aludt, s a gyerekeket 7-kor ébresztettük. A nap úgy indult, hogy rendet rakattunk a szobákban, mert néhányan túlontúl otthonosan érezték magukat... Volt komoly szobaszemle, aztán reggeli. A gyerekeket 3 vegyes életkorú csoportra bontottuk a németórák miatt, s további 2-2-re a csapatmunkákhoz. Komolyan kellett venni a dolgokat, mert 8 óra után a Roland meg én 2 csoporttal bementünk a központba. Míg a Roland csapata a Volksschule-ban tanult másfél órán át egy helyi német tanítónővel, addig én az én 2 kis csapatommal elindultam felfedezni a városkát. Lázár bácsitól kaptak a gyerekek feladatokat, melyeket csak úgy lehetett megoldani, ha bátran megszólalnak németül, kérdezősködnek a helybéliektől. Megállapodás szerint a nagyok maguk mehettek felfedezőútra, a kisebbeket tisztes távolból kísértük. Mindeközben a Kati néni csapatához fél 9-re a malomházba kiment egy tanító úr órát tartani. 10-kor csere volt. Na, nekem akkor lett 1 üres órám, melyet első nap arra használtam, hogy magamba szívjam a hegyi levegőt, a gyönyörű táj látványát, végigsétáljak a városkán és természetesen megigyak 1 üveg Almdudlert, mely legalább olyan osztrák specialitás, mint itthon a Traubiszóda. Pontban fél 12-kor mindannyian találkoztunk az iskola előtt és indultunk a 8 km-re lévő Mölltaler Gletscher-re. Miután 3 perc alatt a fejünk búbjáig felöltöztünk téli szerelésbe, pont megcsíptük a déli felvonót, mely a hegy gyomrában vitt felfelé kb. 2100m-re. Onnan tovább a kabinos felvonóval, a buborékkal majd? 3000m magasra. Hiú remény volt, hogy azonnal hó lesz a talpunk alatt, mert relatív meleg volt, így gyalogolnunk kellett egy kicsit, hogy hógolyózhassunk, de az élmény vitathatatlanul megérte! Nos, mi június 26-án hógolyóztunk! Ott is ettük meg a Lázár bácsi által előre elkészített hideg ebédünket. Majd a buborék aljánál megpillantottunk egy gyönyörű tengerszemet, s azonnal döntöttünk, azon a helyen fogunk megpihenni! Mikor már azt hittük, mindent láttunk, ami gyönyörű, leereszkedtünk a hegy gyomrán át a buszhoz és átgurultunk a Raggaschlucht-hoz. Azt a szurdokot 3 évvel ezelőtt elmosta egy hatalmas éjszakai vihar, de a helyieknek köszönhetően a vízmosás már újra járható. A csapat jelentős része vállalkozott a mászásra, mely - mint utóbb kiderült - nem is volt olyan nehéz, mert a vízesések páratlan látványa feledtette a meredek hegyoldalakat! Mintha egy mesébe csöppentünk volna, ahonnan nem akartunk szabadulni. Az osztrák leleményességet dicséri, hogy a lefelé vezető út helyenként nagyon meredek, melyet egy gondosan burkolt kötél fogásával lehet megkönnyíteni! Csak azért indultunk haza, mert már várt Lázár bácsi a milánói makarónival. A nap természetesen vacsi után a szokásos naplóírással, rajzolással és prospektusok beragasztásával zárult, s ezen az estén senkit sem kellett altatni! Kedd - harmadik nap Míg a legtöbb gyerek mélyen aludt, nálunk hajnali 3- kor kopogtak, s az ágyból kiugorva egy orrvérzést kellett elállítanunk. Mozgalmas éjszaka volt! Ezek után reggel kifacsarva ébredtünk. Ma délelőtt is gyönyörű napsütéses időnk volt, megdőlni készült a 36 C-os melegrekord. A városi feladatok kapcsán már megismertek minket a helybéliek és a postás hölgy is nagy türelemmel magyarázta, hogy Brúnó nem más, mint egy elszabadult nagy, barna medve, aki állítólag a környéken garázdálkodik, de a helyiek nagyra tartják... Délben megint versenyt futottunk az idővel, mert indult a Reisseck, a siklószerű hegyi felvonó, mely csodás panoráma mellett 719m-ről 82%-os meredélyen 2 átszállással 2200m-re vitt minket. No, de ott sem ért véget a móka! Várt Európa legmagasabban fekvő kisvasútja, mely a hegygerincen vitt el egy óriási víztározóhoz. A végállomáson hegyi panoráma mellett ebédeltünk, majd felmásztunk a víztározó gátjához. Gyönyörű zöld színben pompázott a nagy tó! De még mindig volt programunk! Elmentünk Mallnitzba, ahol van egy Biospark, egy interaktív birodalom, s ahol a gyerekek a természettel ismerkedhettek új szemszögből. A szemszögről jut eszembe, a helyszínen egy kedves hölgy mutatott nekünk egy igazi tehénszemet, melyet a szemünk láttára felboncolt, miközben - megint csak természetesen németül - életközeli biológiaórát tartott. Eredeti terv szerint a park melletti 200 éves malmoknál a folyóparton szerettük volna megírni a mai naplóinkat, de veszedelmes felhők közeledtek, s így jobbnak láttuk buszra szállni. Bezzeg 2 völggyel odébb a mi völgyünkben gyönyörűen sütött a nap, így a vacsi utáni meglepetést vacsi előttre hoztuk. A városka határában volt egy vízzel tarkított játszótér, s ott játszottunk vacsoráig! A bableves és a szalagosfánk után, de még a naplóírás előtt beiktattuk az Ági meg az Andris szülinapjának megünneplését is! Azt hiszem, este az égiek velünk voltak. Úgy döntöttünk, hogy 2 nehéz nap után ma este korán ágyba parancsoljuk az ifjúságot. Megérkezett a nagy vihar, s valami csoda folytán áramszünet lett. A férfiak lázas szerelésbe kezdtek, mi pedig zuhanyozás után elemlámpával mindenkit ágyba tudtunk terelni! 1 órával később az emeleten lett áram, a gyerekek aludtak, s mi fél 11-kor lent az ebédlőben mécsesek fénye mellett végre megvitathattuk a nap eseményeit, s elterveztük a holnapot. Szerda - negyedik nap Mi terveztünk, s a beteg gyerekek megváltoztattak mindent. Néhány óra alvás után viharra ébredtünk, s ismét elment az áram. Ráadásul Lázár bácsitól a finom reggeli mellé kaptunk egy szívbemarkoló rossz hírt is: Németország területén kilőtték Brúnót, a nagy medvét. Az osztrákokkal együtt mi is elszomorodtunk! A Dóri meg a Balu lázas lett, hát tenni kellett valamit. Reggeli után én 2 csapattal (24 gyerekkel) indultam a városba, miközben újra esni kezdett az eső! Az egyik csapat bement németórára, a másikkal egy darabig a suli folyosóján ücsörögtünk, beszélgettünk, majd az eső múltával elvégeztük a napi feladatsort. Aztán csere. Közben hívott Kati néni, hogy orvosi utasításra a 2 gyereket haza kell küldeni, így ő marad otthon, mint betegfelügyelő. Rolanddal vettük kézbe a csapatot. Spittalba mentünk, ahol a helyi kastélyban a város közepén egy korabeli múzeumban találtuk magunkat. Az idegenvezető bácsi gyönyörű németséggel másfél órán keresztül mesélt nekünk a régi szokásokról, miközben pl. azt a tantermet is megmutatta, ahol ő volt nebuló. Ősi padok, palatábla, csatos iskolatáska, nádpálca, szemléltető képek, recsegő fapadló... No, azért a végére elfáradtunk ám! Üdítőként átmentünk szemközt a vasútmodell-kiállitásra. A hőség örömére Kati néni nevében meghívtuk a csapatot fagyizni, aztán indultunk tovább. Rövid idő múlva egy állatparkban találtuk magunkat, ahol a láma, a kisállatok egy része, valamint az őzek, szarvasok szabadon jártak-keltek közöttünk. Nagyon élvezték a gyerekek ezt a fajta szabadságot. A körséta után mi, felnőttek is megpihentünk egy padon a szarvasok közvetlen közelében, s akkor, ott éreztem igazán a természet békés közelségét! Az a 20 perc felért 20 évnyi nyugalommal! Hazafelé úton újabb jelentkező akadt hányós belépővel a korai hazautazásra - sajnos. Mire haza értünk, már 4-re nőtt a táborozást befejezők száma. Megjegyzem, azért kezdtek sírni a "versenyzők", mert nem akarták elhinni, hogy lázasak lévén haza kell menniük. Két szülő vitte el a betegeket, mi pedig izgulhattunk, hogy ne legyen több "versenyző". Nagyon hiányzott a 4 gyerek! Az meg egyenesen elszomorított, hogy az elkövetkező remek programokat ők már csak az elbeszéléseinkből fogják ismerni. Csütörtök - ötödik nap A mai időjárás is a betegeket siratta. Reggel lecsaptuk az órát, de nem sokkal később egy óriási égzengés mégis kiugrasztott az ágyból. A borongós reggeli után csöpögő esőben indultunk megoldani a mai feladatokat, mert riportot kellett készíteni egy helyi lakossal. Ma volt az utolsó tanulós délelőtt, s az én csapatom német tanítója, az iskola igazgatója felajánlotta, hogy az oktatás zárásaként körbevezet mindannyiunkat az iskola épületén. Senki meg nem mondaná, hogy egy 39 éves épületben jártunk, ahol az utóbbi 3 évben projektek segítségével alapjaiban átformálták minden ott dolgozó és tanuló egyén gondolkodását. A falakon óriási méretű csoportos gyerekmunkák, a folyosók sarkaiban barátságos pihenők szökőkutakkal, a tantermekben bőséges tárgyi felszereltség és sok nyugodt arcú, kiegyensúlyozott kisiskolás, akiknek a munkáját, fejlődését országszerte ismert szponzorok támogatják! Az is igaz persze, hogy ezen a helyen (is) a gyerekek csak délelőtt tartózkodnak az iskolában, mert az édesanyák többnyire délután otthon vannak, s így megoldott a délutáni elhelyezés, a nyugodt családi környezet. Karintiában a tanév az idén július 8-ig tart, s ottjártunkkor nagy készülődés zajlott, mert délután kezdődött a szülők, szponzorok, ott dolgozók részére egy összefoglaló műsor az idei projekt (tűz, víz, föld, levegő) zárásaként. Nekem az tetszett a legjobban, hogy ez az iskola a gyerekekről szól, s ebben az iskolában a pedagógusok is mosolyogva, kisimult arccal közlekednek, pedig náluk is közeledik a tanév vége... Az igazgató úr pedig olyan nyugodtan és mindenki számára érthetően mesélt, hogy azt gondoltam magamban, igen, ez az ember az igazi igazgató bácsi, akitől nem kell félni, mert őszinte és barátságos, ugyanakkor a megjelenése már önmagában tekintélyt parancsol! A látogatás végeztével Heiligenblut felé indultunk, hogy aranyat mossunk! Heiligenblut egy csodás kis városka, mely onnan kapta nevét, hogy a helyi templomban őrzik Krisztus vérét! Sajnos mire megérkeztünk, már lógott az eső lába. A buszon ebédeltünk, majd a városka fölötti völgybe indultunk. Ott egy bajuszos, tiroli kalapos, kedves bácsi várt minket. Kaptunk gumicsizmákat, lapátokat, aranymosó tálakat és mehettünk aranyat keresni! Tudtuk mi, hogy leginkább csak piritet (bolondok aranyát) fogunk találni, de azért titkon mindannyian reménykedtünk, hogy talán most csoda történik. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, mert pont abban a másfél órában nem esett az eső, amikor nagyon dolgoztunk. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy ha nem ered el az eső, még mindig a patakban állunk és kitartóan keresgélünk! Nagyon élveztük ezt a programot! Visszatérve Heiligenblutba megnéztük a templomot, s sokan a gyerekek közül szó nélkül mécsest gyújtottak, mikor kijöttünk. Ezt a városkát szabadprogramként sajnos csak esőben tudtuk megnézni, de azért így is felejthetetlen volt. Ma hamarabb értünk haza, a gyerekek egy kicsit leheveredtek a szobákban, beszélgettek, Lázár bácsi még javában dolgozott a vacsorán, így én fogtam magam és kimentem a kishidra a patakhoz. Már 5 napja itt vagyunk és én még mindig nem győzök betelni a táj szépségével. Itt minden olyan szép és nyugodt! Szívom magamba a sokféle zöld szint, a patakok, folyók morajlását, az erős hegyi levegő tisztaságát. Péntek - hatodik nap Minden nap egyre nehezebb felkelni, mert este nehezen akaródzik lefeküdni, s a napok fogytával fáradunk is. Ma a reggeli után arra kértük a gyerekeket, hogy nagyjából pakolják össze a cuccaikat, mivel este búcsúbuli lesz. Ma egész nap túráztunk. Először Gmündbe indultunk, ahol várt egy szép Porsche-múzeum. Sétáltunk a város főterén, láttunk egy két részből épített középkori templomot és betértünk egy művészi kovácsműhelybe is. Ezt követte egy 34km-es buszos kirándulás a Nochalmstrasse-n. Ez egy gyönyörű természetvédelmi terület, melyen kanyargós út vezet keresztül, s közben megálltunk néhány Hütte-nél nézelődni, ismereteket gyűjteni a mormotákról, lovakat simogatni, játszani, vagy éppen megkongatni a hegytetőn álló kívánságharangot. A hegyek után pedig jöhetett egy sétahajókázás a Millstatter-See-n. Szűkös volt már az időnk a hajó eléréséig, s belefutottunk egy elterelésbe, így Gábor bácsinak minden tudását latba vetve meg kellett fordulnia egy szűk utcácskában a nagy fehér busszal. Rezzenéstelen arccal tette a dolgát, s még a helyi lakosok is készségesen segítettek a navigálásban. Így történhetett meg, hogy - bár futnunk kellett - az utolsó percben elértük a hajót, ám szegény Gábor bácsi a parkolás miatt már csak a partról integethetett nekünk. Lázár bácsi helyi specialitást főzött búcsúzóul, valami olyat, amitől az ember képes mind a 20 ujját megnyalni. Vacsora után a gyerekek szorgalmasan írták a naplóikat, rajzoltak, ragasztgattak. Aztán minden csapat előadta a tegnap készített riportját. Remek volt a hangulat! Isten tudja, Lázár bácsinak hány órából áll egy nap, de a napi főzés mellett (melyet csütörtökig bő 40 személyre egyedül végzett) mindig volt arra ideje, hogy mosolyogjon, hogy reggelente 1 oldalnyi feladattal lássa el a csapatokat, amiket természetesen értékelt is, esténként pedig ott ült közöttünk, intézte a programjainkat és mindig mindenről mindent tudott. Az utolsó estén nagy vödörrel jelent meg, értékelte a csapatok egész heti munkáját, jutalmakat osztott, s még minket is bőven ellátott csokieuróval. Késő este Kati néni kikérte minden felnőtt résztvevőt véleményét az együtt töltött egy hétről. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, sokat tanultunk, remek csapatot alkottak a gyerekek és a felnőttek is, jó volt csupa-csupa jó emberrel együtt lenni egy hétig ebben a meseszép környezetben. Igaz, sok volt a program, de a Kati néni már csak olyan tanító néni, aki mindent, de mindent, ami szép és jó, meg akar osztani a diákjaival! 2006. július 1., Szombat - hetedik nap Éjjel fél 2-kor még a vendégkönyvbe írtam, s fél 6-kor már talpon kellett lenni. A nagylányok készítették a hazafelé útra a szendvicseket, a kicsik ébredeztek, pakoltak, a sofőrünk megtelítette a buszt a csomagokkal, még egy utolsó finom reggeli, aztán néhány csoportkép a nagy ház előtt, nehéz búcsú Lázár bácsiéktól, s el kellett indulni haza! A buszon arra kértük a gyerekeket, hogy név nélkül írják le nekünk, mi volt a jó és mi volt a rossz ebben a táborban. Mi a füzeteket néztük át, összegeztük a véleményeket, s közben megérkeztünk a Wörter-See-hez. Ott megpihentünk, miközben gyönyörködtünk a tóban és kacsákat etettünk. Legközelebb Klagenfurtban álltunk meg a Minimundus-nál, ami nem más, mint a világ országainak legszebb építményei kicsinyített formában. Zárt park lévén minden gyerek szabadon mozoghatott a találkozóig. Aztán délben végképp búcsút kellett vennünk a nevezetességektől és meg sem álltunk Rábafüzesig. Nos, újra itthon vagyunk! A határt átlépve kaptam Kati nénitől emlékül egy plüssmackós kulcstartót, aminek történetesen Brúnó a becsületes neve... Megállt a busz az iskola mellett, ahol már toporogtak az izgatott szülők. Kati néni minden gyereket egy puszival és az okmányokkal együtt engedett le a buszról. Minden csomagnak lett gazdája, minden gyerek megtalálta a szüleit, s a korábban hazatért betegek közül is ketten eljöttek a végső búcsúra. Hááát,... vééége! Ismerek egy bölcs mondást, miszerint mindent akkor kell abbahagyni, amikor a legjobban érezzük magunkat, így szép emlékünk marad róla! Nekem csak az maradt. Már eltelt néhány nap a hazatérésünk óta. Előhivattam 4 tekercs filmet, kimostam, kivasaltam minden ruhát. Most itt ülök a szobában, német népzenét hallgatok, rendezgetem a milliónyi prospektust, Almdudlert kortyolgatok (a biztonság kedvéért hoztam 6 üveggel), nézegetem a képeket, a havasi gyopár kitűzőmet, a köveimet meg a "műaranyat" és azon gondolkodom, hogy 2 év múlva mindenképpen el kell vinnem Obervellachba az én akkori negyedikeseimet! Persze, ha most megcsörrenne a telefon, hogy holnap reggel újra indulhatunk A CSAPATTAL Lázár bácsihoz táborozni, azonnal csomagolnék! Elolvasták: 1013 alkalommal. |
Oldal tetejére